Egyszer egy kis félszer félszer félméteres betontömb a város egyik parkjában gondolt egyet és egyik napról a másikra eldöntötte, hogy mindenkinek valogatás nélkül, de tényleg mindenkinek, aki ráül, annak szeretetet, boldogságot és melegséget fog adni. Nem gondolt ugyan bele hogyan csinálja. Csak eldöntötte, hogy akkor holnaptól...
Éjfél után meg is jelent az első ember aki úgy döntött, megpihen a tömbön. Egy hajléktalan ember volt búskomor szomorú magányos. ''A tökéletes alany'' gondolta. A tömb örült, hogy végre kipróbálhatja az erejét.
Ahogy leült a férfi, azt érezte, mintha a szeme elől eltűnt volna a sötétség és mindenre csak szeretettel tudott gondolni. Szinte azt érezte, hogy átváltoztak a körülötte lévő dolgok rózsaszínné. Majd fogta magát felállt és az első telefonfülkéhez ment. Tárcsázott. A vonal másik oldalán azonnal felkapták a kagylót. Rég nemlátott testvérét hívta fel, aki a nagy örömtől elzokogta neki, hogy mennyire hiányzik neki és most azonnal megy érte és hazaviszi. Fél óra sem telt bele, csikorogva állt meg a fülkénél egy szakadt kis trabant, kicsapódott az ajtaja egy háziruhás plüsspapucsos síró nő szaladt a férfihez.
A két ember egymás vállán zokogott majd beültek a zöld Trabantba és a tömb soha többé nem látta őket, de onnantól mindíg szeretettel gondolt rájuk.
Ettől olyan boldog lett, hogy ilyen gyorsan, ilyen csodás lett miatta valakinek az élete, hogy nem is adta fel és folytatta tovább a jótéteményt.
Másnap ahogy korábban is, egész nap ültek rajta ilyen-olyan emberek reggeltől estig. Híre is ment gyorsan, hogy valamitől megváltozik az emberek élete ha a tömbre ülnek.
Azt követő napon már hírek szóltak róla. Fotósok és nagy kamerákkal a vállukon emberek jöttek. Ráültek kérdezgették, meg ráfirkálgatták, hogy: ''itt jártunk'' meg hogy ''szeretlek Krisszta'', próbáltak egy picit lekalapálni belőle, hogy hazavihessék, szelfizgettek vele és valahogy azt érezte elkezdik kihasználni.
Kezdte is a tömb rosszul érezni magát. De nem sejtette, hogy a következő naptól újra megváltozik az élete. Ugyanis mire felébredt már sorban álltak előtte az ember tömegek. Eleinte. Majd tolakodtak, furakodtak, lökdösődtek, hogy ráülhessenek és érezzhessék a szeretetet és melegséget ami áradt belőle.
Aztán egyszercsak elé keveredett a nagy tömegből egy kislány aki megállt elötte. Nem lehetett több 4 évesnél. Nézegette a tömböt miközben őt is taszigálták hátulról, majd megkérdezte:
Jó ez neked tömb? Te is érzed a szeretetet vagy csak adsz?
A tömb szomorúan lecsukta a szemét és elgondolkozott. Már nem érezte. Nem válaszolt a kislánynak.
Másnap reggel az emberek csodálkozva néztek körül ott ahol a tömb állt. Eltűnt. Azóta sem látta senki. De azt beszélik, hogy páran egészen egy magas hegy lábáig követték a nyomait amiket távozásakor hagyott.
Minden esetre azok, akik a hegy közelében élnek, azt beszélik azóta valahogy sokkal.. de sokkal boldogabbak.
