Eleinte lassan csak ringott ide-oda a levelek között, mint egy repülni tanuló kisrigó. Ahogy kergette a pillangókat, egyre nagyobb kedvvel kapott bele a fák suta méregzöld lombjába. 

A mérgeszöld levelek eleinte csak zörrenve köszöntötték érkezését, minthacsak megpaskolnák rég nemlátott barátjuk hátát. Elköszönt tőlük, és boldogan emelgette a gombácskák sokszínű kalapját amit azok morcosan visszahúztak kis fejükbe. Nevetett rajtuk egyet aztán tovább futott. Átrohant erdőkon, mezőkön, elídőzött a réteken az ürgejukakban, és élvezettel nézte, ahogy a virágok vele táncolják utolsó táncukat, mielőtt magához hívná őket gyenge szárukról, hogy aztán együtt repüljenek tovább. De a virágok lassan egymás után elköszöntek tőle, hogy átadják helyüket a vad és eső áztatta lomboknak. Mérgében, hogy a virágok nem tartottak vele, a fáknak már szinte tépte az ágait vad rohanásában. Hatalmas ecsetttel rajzolta magát végig az égen, egyszercsak rájött, miért ne tegye, kicsit elhagyja a föld közelét. Kissé ő is megijedt, de nem teljesen távolodott el. Az űr messze volt, és olyan sejtelmesen kék, mint az alatta elterülő óceán. Belépett a víz világába. Mire szétnézett, a szárazföld már olyan messze járt hogy meg is ilyedt kicsit, hogyan jut majd vissza. 

Olyan érdeklődéssel kezdte figyelni az alatta tomboló hullámokat, hogy egyszer csak lelassult, és meg is látott hatalmas bálnarajt. Óvatosan követte őket násztáncukon. Szépen csendben szelték a vizeket, a bálnák lent, ő meg fent. Néha meg-megállt a táncban, és csak nézte ahogy a hátuk megcsillan a felkelő napsugarakban. Ez annyira megtetszett neki, hogy körbe körbe cikázott felettük. Mire észbe kapott addigra olyan körtáncot járt a felkorbácsolt vízcseppekkel, hogy magára is büszke lett. Gondolt egyet és vissza tért a szárazföldre erőtöl duzzadó hatalmas robajjal. Szerette volna megmutatni barátainak, milyen hatalmasra is tudott nőni egyetlen nap alatt. Mostanra már szinte az egész eget csak ő uralta. Minden felhőt magához hívott, befogta többi szélbarátját és megmutatta nekik: ilyen erős vagyok! 

Majd felkapott egy fát. Nagyon megörült, hogy ereje ilyen hatalmasra nőtt! Felkapott még egyet, majd még egyet, kíváncsisága csillapíthatatlan lett és ekkor megállíthatatlanul megindult... 

Tépte a fákat a bokrokat, erdőket, fecske lakta pajtákat, minden ami csak útjába került igyekezett rajta, hogy megemelje, összetörje, arrébb rakja, hogy lássa és érezze saját erejét. Majd egyszercsak kitekintett a hevességéből és azt látta: az emberek és az állatok jajveszékelve menekülnek előle, a bokrok és fák, melyeket úgy szeretett összetörve hevernek körülötte. Hirtelen megrettent. "Mit tettem".. gondolta. Elszégyellte magát, és sajnálatában elkezdett zsugorodni. Egyre kissebb és kissebb lett. Igyekezett szégyenében megbújni a fűszálak alatt. Nagyon nagyon sajnálta a történteket és félt újra az emberek szeme elé kerülni.