Jenő bácsi egy keddi napon arra ébredt, hogy valamiért kicsit fáj a szíve. Meg korábban ilyet nem érzett ezért eléggé megijedt. Vagyis a pontosítás vegett már fájt a szive. De nem így. A gond az egésszel ott kezdődött, hogy pontosan egy évvel ezelött, a másnapján, hogy a kedvesétől Magdikától örök búcsút vett, Jenő bácsi arra ébredt, hogy összement. De nem csak 1-2 centit ahogy az öregek szoktak. Nem. Egészen pontosan 162 és fél centit. Na ez igazán meglepett mindenkit. És sok megpróbáltatatáson ment át Jenő bácsi ez alatt az egy év alatt. De szerencsére egész jól belejött az apróskodásba.
Ám ez a ma reggeli rosszullét valóban megijesztette, így a vészhívója ami az ágya mellett volt, a kisasztalkán igazi kihívás volt a maga kereken 15 centijével, hogy elérje. De nagyon ügyes és fitt idős úr volt ő, csak a paplanheggyel és a lepedőmezővel való megbirkózás egy fájó szívű bácsinak már bizony kemény dió.
De végülis egy kemény 20 perces kűzdelem után elérte az ágy szélét és az odakészített aranyozott kacsafejű sétapálcájával (amivel unokája lepte meg első aprókarácsonyán) közelebb húzta magához a hívószerkezetet. Még sosem használta elötte. Magdikának szereltettek be annó, de neki már nem igazán kellett, de az asztalkán ott maradt Jenőbá' szerencséjére.
De hiába nyomta-nyomogatta a nagy piros gombot, ráhempergőzött botjával ütötte, de semmi. A nagy erőlködés és túra kivette minden erejét és a fájó szívével fogta magát, ráült a gomb szélére nagy sóhajtás kíséretében.
Ekkor valami csoda fojtán hirtelen lenyomódott a gomb és teli pirosra vátott fényénél Jenő bácsi megnyugvással fogta magát és az ágy szélén lefeküdt várni az ügyeletet.
Nem is kellett sokat várjon. Amikor kopogtak. Ő nem szólt, hogy jöjjenek, úgysem hallották volna vékonyka hangját. Hallotta hogy duruzsolnak zörögnek, majd a házmester, Gutmann Ernő végül beengedte őket.
Nem voltak meglepődve Jenő bácsin mert Ernő miközben kereste Jenő kulcsait, azért óvatosan jelezte:
- Ne lepőggyenek má meg Jenőbán. Szegénykénk kicsit összement mijóta Magdika asszony angyallá vált.
Majd a hatalmas kulccsomót a zárba dugva feltárta az ajtót.
Mindenhol kis kiépített utacskák voltak a fal mellett, hol lécekből, hol csövekből ahol csúszdázva is közlekedhetett az öreg. A kedves szomszédok rakták össze, meg Jenőbá egyszem unokája Dezsi aki most épp Norvég állami ösztöndíjasként mint PhdMscMedHabProf (Jenőbá mindig így hívja Dezsit) tanulmányozza a Lundák tojásrakási szándékait és túlélési rátáit Liíngendørgəbərginnə-ben. Egyébként meg minden nap hívja műholdas videocseten, mert nagyon hiányzik neki a kisöreg de már csak pár nap és újra otthon lehet az ő legkedvencebb papójával.
Na de kicsit tán elkanyarodtam a tárgytól. Végig mentek az ügyeletesek az előszobán, át a nappalin a konyha mellett a hálóba. Az ablakon át már nagyon kevés fény szűrődött be, mióta Jenő nem tudott ablakot pucolni- mert mindig ő csinálta amikor Magdika a vasárnapi húslevest főzte öklömnyi grízgombócokkal.- megérkeztek az ágyhoz ahol érdeklődve néztek Ernőre.
Aki fejével biccentve az ágy felé mutatott.
-Ottvan e. -mondta
És az ügyeletes közelebb hajolva vette eszre Jenőbát aki bizony ott hadonászott aranyozott kacsafogantyús sétapálcájával. Nade végre abbahagyhatta ezt a kimerítő mutatványt. A doki közelebb hajolt, és ennyit szólt:
-Tessek mondani. Mi a baj Jenő bácsi?
Jenőbá nagyot.sóhatott es ennyit mondott:
-Faj a szívem tecciktudni.
Nézte a doki őt jobbról-nézte balról. Óvatosan az ágyra helyezte majd kinyitotta nagy orvosi táskáját. Ingatta a fejét nemtetszően.
-Magát be kell vinnünk Jenő bacsi. Nincs semmim amivel megvizsgálhatnám.
Jenőbá vállat vont.
-Ahogy tetszik Doktor úr. Ahogy tetszik.
...
A doki elvett egy kissebb textilzsebkendőt az asztalról, amit talán még Magdika vasalt utoljára, megrázta, hogy kinyíljon és leporolódjon, a tenyerére helyezte Jenőbá elé rakta aki komótosan átmászott az orvos tenyerére, aki ekkor betakarta és elindultak a korházba.
Szirénázva vitték, Jenőbá meg is jegyezte útközben, őt egész életében kicsapta az egészség es a jókedv. Nem is érti mi ez az egész.
